Egy magzat elvesztése

 

1 rész

Csend van.. síri csend..néha egy egy ajtó csapódását hallani csupán. Nyugodt ez az éj nem történt semmi váratlan, semmi ami megzavarta volna az ügyeletes orvos nyugalmát. A kórterem ajtaján beszűrődő fény töri meg csak a szoba sötétjét.  Ez a jellegzetes kórházi szag, és a hipo erős szagának elegye bíztosít róla, valóban kórházban vagyok.                                          Átfordulok a jobb oldalamra, mintha  nem is hinném és észre sem akarnám venni hogy tompa fájdalmat érzek a hasamban.

 

Nőgyógyászat- olvasni a rendelő ajtaján. Valahogy ettől összerándul a gyomrom.. ebben a szóban benne  van minden amitől egy nő húzódzkodik. Elhatároztam ha eljöttem végig várom a sorom, nem futok el, nem menekülök el, bármilyen kellemetlen dolog is ma megtudom mi is a helyzet velem! Máskülönben is,édesanyám elkísért nem vagyok egyedül. 

-Tessék bejönni!- szólt az orvos.

A hideg végig szalad a hàtamon..

Pár perc múlva már át is estem a szörnyen félt dolgon.. és nem is volt annyira elviselhetetlen.

-Terhes-Közölte az orvos szárazon mintha mintha nem is egy új életet jelentene a szó.

-Megtartja?!-kérdezte az asszisztensnő.

Igen! megtartom! 

 

 

 

Nem gondolhattam akkor még mi vàr rám.. csak úsztam a boldogsàgban.-Kisbabám lesz!

 

De a sors kegyetlen játékot kezdett játszani velem..              Kórházi szobák sivársága ölelt körül az elkövetkezendő hónapokban. Újabb és újabb bevérzések jelezték valami  nincs rendben, az én terhességem más mint a megszokott.                  Mint utóbb kiderült egy véletlen rendellenesség pontosabban a méhlepény elől tapadása miatt, a kisbaba élete, a terhesség hossza és kimenetele is bizonytalanná vált.

Tudtam nagy fába vágtam a fejszém, egy ilyen  rendellenességgel képtelenség végig vinni a terhességet, de reménykedtem elég időt kapunk hogy átlépjük a kritikus 24. hetet.

Újra és újra megkellett küzdeni minden egyes napért, de kárpótolt a szépen növekvő pocak látványa. Büszke voltam és boldog gömbölyödő pocakom láttàn.

 

 

Kinézek az ablakon.Hideg, borongós idő van. Nem esett hó a napokban, ami kevéske esett is az elmúlt héten, már az is elolvadt. 2000. Január első napjaiban járunk, új év, új remények.

Jól kezdődik az év!- buggyantak ki belőlem a bánat keserű szavai.

Bár az év forduló engem már a kórhàzi ágyamban ért,próbáltam reménnyel nézni a jövőbe, ami esetenként kicsit erőltettettre sikerült.

 Megint, sokadszorra jöttem és ismerösként köszöntöttek már az osztàlyon. Ez alatt a pár hónap alatt kiismertem minden kis szegletét jobban ismertem màr a falak repedéseit mint a saját otthonomat. Sok pocakból ismerhettem meg új kis jövevényeket,sok nőt láttam anyává lenni, sok ismeretséget kötöttem azokban a hetekben. Így vártam én a kis csodámat és boldogan néztem az ultrahang képernyőjén minden egyes aprócska változást. Minden biztató szóban megkapaszkodtam és kértem a csöpp kis gyermeket a hasamban, tartson ki! Mindig volt cél kitűzve! Tartson ki még 15 hetet, 12 hetet, 10 hetet! Sokat társalogtunk, én meg a babám. Hittem,tudja, érzi mennyire szeretem őt és hinni akartam  erőt ad neki az akarásom..

Folyt. köv.

 

 

Képek- Pixabay

Megosztás a facebookon